Mester László újra a pályán

2014-09-09
kategóriák: kerület, polgármester

Véglegessé vált a kerületi polgármester-jelöltek névsora. A valsztas.hu adatai alapján öten vállalták a megmérettetést. Köztük Mester László is, aki 16 évig vezette a kerületet!

Meglepetés és fricska

A tavaszi választáson a DK nagylelkű gesztussal – állítom, hogy hibás döntéssel – átadta a kerületben az indulás jogát annak a Simon Gábornak, akiről már akkor lehetett tudni, hogy vaj van a füle mögött, s aki később az MSZP-t a szakadék szélére sodorta. Egyértelműnek látszott, hogy az őszi választáson a baloldal jelöltje Ferencz István lesz. Úgy tűnik, hogy a kerületi DK nem képes érvényesíteni akaratát, mert ugyan úgy, mint tavasszal, a baloldal ismét egy kétes erkölcsű figurát állított az élre.

Valószínű ez sok volt Mester Lászlónak is, aki 16 éven keresztül vezette a kerületet – sokunk megelégedésére – így rövid hezitálás után ő is ringbe szállt. Érdekes ősznek nézünk elébe 🙂

nol.hu felvétele
nol.hu felvétele